ingyenes webstatisztika
Shannara - A jövő krónikája (2016) : 1. évad online sorozat - Mozicsillag

Shannara - A jövő krónikája (2016) : 1. évad online teljes film magyarul


  • Shannara - A jövő krónikája

Elkezdődött végre az MTV fantasy sorozata, mely Terry Brooks könyvei alapján íródott.
 Több ezer évvel az emberiség veszte után, Négyföldre halálos veszély leselkedik. A világ maradékénak sorsa három, nem hétköznapi fiataltól függ: az elf hercegnőtől, aki a palotán túli világról ábrándozik, a gyönyörű, fékezhetetlen, eszes romanó lánytól, és a félelf fiútól, akinek sejtelme sincs róla, hogy ereiben nagy elődök vére folyik, mely kijelöli végzetét.Évezredekkel civilizációnk pusztulása után bolygónkat – amit ekkor már Négyföldként ismerünk – az emberek mellett trollok, gnómok és elfek lakják. Utóbbiak közé tartozik a Shannara-család, akik felmenőik révén olyan természetfeletti képességek birtokosai, amelyek segítségével döntően befolyásolhatják a világ alakulását. A világét, amit most rég feledésbe merült, sötét erők fenyegetnek. A gonosz ellen Amberle, az elf hercegnő, a Shannara-család utolsó leszármazottja: a félig ember, félig elf Will és Eretria, a bandita. Három, egymástól gyökeresen eltérő személyiség fog össze. Küldetésük, hogy megmentsék a világot, ám eközben saját félelmeikkel is meg kell küzdeniük. [Fordítók: annalee és Luke]
A magyar premier 2 nappal az amerikai után -csütörtökön- érkezik a VIASAT3 jóvoltából!


Amint kész a hivatalos fordítás, érkeznek a linkek, de valószinűbb, hogy szinkronnal hamarabb kerül fel, ezért kérek mindenkit, hogy ne küldjetek be angol linkeket!
Köszönöm szépen!


Felhasználói értékelés:

8,3 pont / 83 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    Brad Turner
    Jonathan Liebesman
    James Marshall
    Jesse Warn
  • Színészek:

    Austin Butler
    Poppy Drayton
    Ivana Baquero
    Manu Bennett
    Aaron Jakubenko
    Emilia Burns
    John Rhys-Davies
    Marcus Vanco
    Brooke Williams
    Daniel MacPherson
    James Trevena-Brown
    Tig Fong

Epizód 1-2
Epizód 1
Epizód 3
Epizód 4
Epizód 5
Epizód 6
Epizód 7
Epizód 8
Epizód 9
Epizód 10

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

EzDohi képe
Hozzászólások: 270
Hely:

0 0 EzDohi ezt a véleményt írta 2017-12-17 17:52-kor:

Szerintem látványos és izgalmas
10/8



0 0

Sharak képe
Hozzászólások: 81
Hely: LA, DE

1 0 Sharak ezt a véleményt írta 2017-02-11 14:20-kor:

Az alaptörténet nagyon bejön. Bírom a fantasyket..Viszont vannak itt megkerülhetetlen dolgok, mint például a főszereplő tinik ripacskodása, meg az ilyen szeret-nemszeret szál, meg hogy akkor most szeret-e, de a másikkal hetyeg...ahh az ilyenek annyira agylohasztóak...
amúgy nem értem miről szólna a 2. évad (az új gonoszon kívűl), elvégre főhősünk már mindkét luvnyát gerincre vágta lánnyal összegabalyodott :)
10/7
akinek bejött ez a sorozat az nézze meg a hős legendáját, na az 10/10



1 0

anyatigris79 képe
Hozzászólások: 17
Hely: Rózsaszentmárton

0 0 anyatigris79 ezt a véleményt írta 2017-02-04 13:17-kor:

Alig várom már a következő évadot! :)



0 0

ityifityi képe
Hozzászólások: 133
Hely: Denmark

2 1 ityifityi ezt a véleményt írta 2016-06-13 10:06-kor:

Hát én jobra számitottam ... Harmat gyenge, Tini sorozatok tucatjából egy újabb... Imádom az Apokaliptikus filmeket de ezt nem sorolnám azok közé...



2 1

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

2 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-04-21 11:33-kor:

      Friss hír: Shannara a jövő krónikája (The Shannara Chronicles) 2. évad berendelve! :)



2 0

akyto képe
Hozzászólások: 4
Hely:

0 0 akyto ezt a véleményt írta 2016-11-20 21:46-kor:

De mikor? :D

0 0

szabi1979 képe
Hozzászólások: 2099
Hely: Erdőkertes, Magyarország

0 0 szabi1979 ezt a véleményt írta 2016-11-20 22:17-kor:

Az IMDB szerint 2017. Sajnos pontos dátumot nem írnak :(

http://www.imdb.com/title/tt1051220/episodes?season=2&ref_=tt_eps_sn_2

0 0

P3dro képe
Hozzászólások: 5
Hely: Budapest

0 0 P3dro ezt a véleményt írta 2016-03-16 22:16-kor:

Sziasztok!

Szerintem is nagyon jó kis sorozat..
De felmerül bennem pár kérdés.. hogy a sorozat végén(10.rész)-ben kiírták hogy folytatjuk..
Akkor ezt vehetjük úgy hogy nemsokára jön a második évad?

Elöre is köszönöm a Válasz/Válaszokat!



0 0

attyla666 képe
Hozzászólások: 3
Hely: franciaorszag

0 0 attyla666 ezt a véleményt írta 2016-03-13 09:21-kor:

sziasztok. nekem naqgyontetszik a film igaz egy kicsit lehetne kidolgozottabb egy egy rész de nekem tetszik. én olvastam a köteteket is és lesznek még fordulatok a filmben és számithatunk még jó pár évadra.  



0 0

kannas 20825.59662074334 képe
Hozzászólások: 5
Hely: siofok

0 0 kannas 20825.59662074334 ezt a véleményt írta 2016-03-10 10:33-kor:

sziasztok!

Az elsö évad csak 10 részes?



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

0 0 az a baj ezt a véleményt írta 2016-03-12 01:10-kor:

Szia!
 Igen. :)

0 0

akyto képe
Hozzászólások: 4
Hely:

0 0 akyto ezt a véleményt írta 2016-03-05 00:46-kor:

Na jól van a 10. rész után kommentelni! :D



0 0

gyenge emese képe
Hozzászólások: 4
Hely: romania sepsisyentgzorgz

0 2 gyenge emese ezt a véleményt írta 2016-02-27 15:53-kor:

Nagyon jo film en szeretem 



0 2

hatdiszno képe
Hozzászólások: 318
Hely: United Kingdom

3 1 hatdiszno ezt a véleményt írta 2016-02-11 09:27-kor:

Igen!A történet jó,jól is kezdődött,viszont már az elején kiöltek benne minden misztikumot,nincs olyan a filmbe amit nem tud a néző,nincs olyan eleme amire várnánk,h kiderüljön.Minden részben jönnek a démonok,levadászák őket stb.,stb.... !
Tudom,h ez fantasy,kaland sorozat viszont pár elvarratlan szálat hagyhattak volna ami még nem tudunk, nem derült ki!



3 1

akyto képe
Hozzászólások: 4
Hely:

0 0 akyto ezt a véleményt írta 2016-03-12 17:51-kor:

Da Vinchi Demonai :D

0 0

Rókás képe
Hozzászólások: 7
Hely: Budapest

3 0 Rókás ezt a véleményt írta 2016-02-10 23:42-kor:

Én szerintem is erős a 8 feletti imdb, de nálam talán egy 7-es.   Gyenge Spoiler!!! Történet jó, ugyanakkor az idővonal nagyon kúsza (6. rész... pls mi volt ez a két herceg, hogy 5 perc alatt odaérek a birodalom másik végére és vissza??), a szereplők jellemei (talán a druida az egyetlen jól kialakitott karakter, bár azért  az 5. és 6. részben van ellentmondás!) és színészi alakításuk is gyatra.   De érdemes megnézni, egy fáradt hétköznapi estén, elaludni jó rá. Ugyanakkor még ledobhatja ezt a gyermetegséget a későbbiekben a sorozat, szerintem érdemes kitartani.



3 0

Drek0 képe
Hozzászólások: 24
Hely: magyar

1 1 Drek0 ezt a véleményt írta 2016-02-05 23:24-kor:

Nagyon nehéz újat termeteni a műfajban, ráadásul a nézők (fogyasztók) is inkább már a megszokott stílust vráják el. Ez a film tökéletes elegye a kettőnek, teremt valami újat, a klasszikus elemek megtartásával. Az ifú szinészek alakítása viszont lehetne jobb.  Csak Crixus miatt 9 pont :) (aki látta a Spartacust tudja miről beszélek)



1 1

js22Bach képe
Hozzászólások: 1595
Hely: 1013. Attila út 12.

0 0 js22Bach ezt a véleményt írta 2016-02-05 17:54-kor:

No, eddig megnéztem 4 részt és elég vegyes érzelmeim vannak. Deja Vu érzésem támadt. Gyűrűk ura, A hobbit, Narnia és egy kis Xena is, viszont az iszonyúan összeturmixolva. Az IMDB pontszám egyszerűen nevetséges, inkább csak nézőcsalogató.
Színészi játék konvergál a nullához, a rendezés úgyszintén, a látványvilág viszont jó közepes. Szeretem a fantasyt és nézni is fogom tovább, ha már elkezdtem, de ez egy elég gyenge fantasy.   10/4



0 0

tuba képe
Hozzászólások: 42
Hely:

2 0 tuba ezt a véleményt írta 2016-02-04 19:36-kor:

Azt vettem észre hogy ezekben az új sorozatokban folyton kefél mindenki.. egyébként jó, tetszik nagyon. :)



2 0

hollo222 képe
Hozzászólások: 24
Hely: salgótarján

0 0 hollo222 ezt a véleményt írta 2016-05-20 16:28-kor:

pont ezt akartam írni,elég vicces az utolsó részben hogy az eggyik csaj csókolgatja a srácot,majd 10percre rá már a másikat fekteti le,mondom magamba ez most mi

0 0

mia68 képe
Hozzászólások: 22
Hely: Nagykanizsa

0 1 mia68 ezt a véleményt írta 2016-02-03 18:50-kor:

Mennyi időnként jelennek meg az új részek?



0 1

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

1 1 az a baj ezt a véleményt írta 2016-02-03 20:13-kor:

Hetente kettő. :) Pl. Ma hajnalban lehetett letölteni a netről a 6. részt angolul, de mindig hamar megjön magyarul is ugyanaz.

1 1

santi96 képe
Hozzászólások: 10
Hely: Magyarország, Veszprém

0 0 santi96 ezt a véleményt írta 2016-02-03 20:15-kor:

Magyarul csütörtökönként este 9kor már a Viasat3-on is megy, de itt is csütörtökönkét szokott kijönni.

0 0

Szeklice képe
Hozzászólások: 279
Hely: Magyarország

0 0 Szeklice ezt a véleményt írta 2016-01-28 01:59-kor:

Egyszerű, de nagyon jól filmre vitt fantasy! Látványos és a karakterek is "jól mutatják magukat". Kellemes kikapcsolódást jelenthet annak aki szereti e műfajt.
Az első négy rész alapján pazar sorozat!
 



0 0

Kismisi11 képe
Hozzászólások: 83
Hely: Traunreut Németország

0 0 Kismisi11 ezt a véleményt írta 2016-01-27 22:56-kor:

és ha nem kérte volna,hogy angol linkeket ne küldjetek be :D



0 0

Kismisi11 képe
Hozzászólások: 83
Hely: Traunreut Németország

0 0 Kismisi11 ezt a véleményt írta 2016-01-28 01:14-kor:

és akkor most ezt itt figyelmen kívül is lehet hagyni :) :)

0 0

mcload89 képe
Hozzászólások: 14
Hely: Mordor

1 1 mcload89 ezt a véleményt írta 2016-01-27 21:45-kor:

Hát ez nagyon jó, eddigi legjobb Fantasy sorozat..remélem lesz belole jó pár évad :D



1 1

Oktim képe
Hozzászólások: 7
Hely: Zalaegerszeg, Magyarország

2 1 Oktim ezt a véleményt írta 2016-01-17 18:33-kor:

Tipikus young adult műfaj, ennek minden pozitív és főleg negatív adotságával, a színészek egészen csapnivalóak, már most az elején beleerőltettek egy szerelmi háromszöget, rettenetesen klisés az egész, ráadásul nagyon gagyi a CGI. Ha nem tudsz mást, meg lehet nézni, sajnos én nem tudok, szóval ha valaki tud jobb fantasy sorozatot akkor írja meg válaszba, köszi. :)



2 1

js22Bach képe
Hozzászólások: 1595
Hely: 1013. Attila út 12.

0 0 js22Bach ezt a véleményt írta 2016-02-05 17:57-kor:

Teljesen egyetértek, de most nekem sincs jobb ötletem, tehát ezt nézem.
Nem tudom, miért, talán mert teljesen kikapcsol. Túl sok drámát néztem az elmúlt időkben.
Üdv! Baranyai György

0 0

gomboc2009 képe
Hozzászólások: 83
Hely:

1 0 gomboc2009 ezt a véleményt írta 2016-01-15 19:27-kor:

Nagyon tetszik, köszi a feltöltést, fordítást!



1 0

TimcsiGirl képe
Hozzászólások: 1
Hely: Magyarország

0 1 TimcsiGirl ezt a véleményt írta 2016-01-15 13:30-kor:

A történet bámulatos, izgalmas. Nagyon jó kidolgozott fantasy világ :) . Következő rész mikor lesz fent? :) 



0 1

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

2 1 az a baj ezt a véleményt írta 2016-01-12 02:03-kor:

Előre szólok, h angolul (nálunk felirattal plusz 1 nap) január 26-án folytatódik a sorozat, addig csak szinkronos részek lesznek hetente!



2 1

Virgacs képe
Hozzászólások: 352
Hely: Magyar

1 0 Virgacs ezt a véleményt írta 2016-01-11 12:10-kor:

Én nagy kedvelője vagyok a fantasy műfajnak,bár inkább könyv formájában.Tudom sokan utálják a hasonlítgatásokat,de nekem valahogy a Gyűrűk Ura óta,mindig hiányérzetem van az ilyen filmekkel kapcsolatban.Vagy a szereplők,vagy az ábrázolás,vagy a jelmezek,vagy a képi világ,de valami gyenge.Izlések,és pofonok.Ettől függetlenűl teljesen nézhető és élvezhető a sorozat,nem akarom senki kedvét elvenni tőle,ez csak egy szubjektív vélemény.Köszönet a munkátokért.



1 0

JavaScript képe
Hozzászólások: 12
Hely: Madrid,Spain

0 0 JavaScript ezt a véleményt írta 2016-01-08 23:44-kor:

Nekem tetszett az első pár rész remélem hasonló sikerrel folytatódik a sorozat.



0 0

Kismisi11 képe
Hozzászólások: 83
Hely: Traunreut Németország

1 0 Kismisi11 ezt a véleményt írta 2016-01-08 02:50-kor:

Örvendetesen szaporodnak a jó sorozatok,ismét egy kedvencnek jelölt.
Azt tudni már,hogy hány epizódos lesz az évad?
Nagyon nagy köszönet érte a feltöltőnek és a fordítónak.



1 0

bluday képe
Hozzászólások: 2
Hely: magyarország

1 0 bluday ezt a véleményt írta 2016-01-07 15:21-kor:

eggyik kedvenc lett! :) remélem a felírat ma estére fent lessz a 3. 4. részhez :D



1 0

garykata képe
Hozzászólások: 208
Hely: Magyar

0 0 garykata ezt a véleményt írta 2016-01-07 13:37-kor:

Szuper jóóó!! Nagyon várom a folyatást!!



0 0

az a baj képe
Hozzászólások: 2431
Hely: Sydney

3 1 az a baj ezt a véleményt írta 2016-01-07 10:08-kor:

Máskor is ilyeneket írok majd a tartalom alá babonából, mert akkor pont az ellenkezője fog történni, :)
lásd; a duplarész felirata még éjjel megérkezett. Sőt, az MTV feldobott a netre plusz 2 epizódot, így a 3. és a 4. részhez már hozzá
is láttak a fordítók. :)



3 1

ferike0909 képe
Hozzászólások: 53
Hely:

0 0 ferike0909 ezt a véleményt írta 2016-01-08 09:28-kor:

Nogyon jó :) és nagyon nagy köszönet a megosztásért ! Legjobb soroazat és kicsit Trón valami remélem nem az lesz. 

0 0


Részletes Kereső




A funkció használatához be kell jelentkezned!

×